Céges csapatépítés – ez a profilunk

100% Pénzvisszafizetési garancia
2013-06-14
Szobáink nehézségi sorrendje
2013-07-10

Céges csapatépítés – ez a profilunk

Gyilkossági helyszín átalakítva

Örömmel jelentjük, hogy egyre több céges csapatépítés helyszínéül választottak minket, ami több tényezőnek is köszönhető. Lássuk milyen fejlesztéseket eszközöltünk a közelmúltban azért, hogy még vonzóbbá tegyük szolgáltatásainkat a cégek számára.

Az eddig sem volt titok, hogy a vállalatokra is szeretnénk fókuszálni és ezért meg is tettünk eddig minden tőlünk telhetőt. 2013 januárban átköltöztünk egy nagyobb területre, ahol már 4 szobával / szobarendszerrel, igényesen berendezett váróval, közel 200 nm-en várjuk a csapatokat. Így egyszerre akár 20-25 ember is tud nálunk játszani, egy időben.

Azonban ennél is jobb, hogy ismét beruháztunk bútorokba, így szobáinkban akár egy prezentációt vagy tréninget is lehet tartani, akár úgy is, hogy a cég egy része játszik valamelyik termünkben a másik része pedig éppen oktatáson vesz részt . Legutóbb a Gyilkossági Helyszín volt átalakítva (képen látható), ahol 30 fő kényelmesen le tudott ülni, miközben előadást tartottak nekik. Ehhez további segítséget nyújt a mágnestáblánk és a flipchart is, illetve a szobáinkban található kijelzők és kihangosító rendszer. Igény esetén projektort is tudunk biztosítani, így még hatékonyabb prezentációs eszközöket is be lehet vetni.

Ha eddig gondolkodtál, hogy hova szervezd a céges csapatépítésed, akkor most már nem kell, mert megtaláltál minket. Igényes, de a szokványos vállalati, irodai  környezettől merőben eltérő berendezéssel és a prezentációkhoz szükséges minden kellékkel fel vagyunk szerelve. A hivatalos nyitvatartási idővel ez esetben nem kell törődni, abban 100% rugalmasak tudunk lenni, igazodva a megrendelő igényeihez.

Rángasd ki a megszokott környezetből az embereidet, kollégáidat és gyertek hozzánk! Nem fogtok csalódni, ez biztos.

Catering és egyéb kiegészítő szolgáltatások szintén elérhetőek, csak keress fel minket az itt található elérhetőségeinken és máris megbeszélhetjük a részleteket.

Várjuk a kis- és nagyvállalatok, rendezvényszervezők, tréninget nyújtó cégek jelentkezését, hiszen mindegyikünk érdeke az, hogy a csapat, akit éppen “építenek” / tanítanak / képeznek maximálisan jól érezze magát és emlékezetes legyen nekik az esemény.

Na, gondolkodsz még?